Csengetésre ébredt. Álmosan, kócos hajjal kelt ki az ágyból.

Ráérősen botorkált le a lépcsőn, közben feltette kávéját. Már vagy ezredszerre csengettek, és kicsit idegelte a hangja, ezért elordította magát.
- Megyek már, na!

Odaért az ajtóhoz, megfogta a kilincset, elfordította, majd ledöbbent.

Egy fiú állt előtte, haja feketén és kócosan meredt a semmibe. Mélybarna szemeiben az öröm és az idegesség egyaránt felfedezhető volt.

Látszott, hogy több mindent akar mondani, mint amit meg lehet fogalmazni. De végül csak szóra nyitotta a száját, és ezt az egy szót formálta:
- Sajnálom!