A lány látszatra jól érezte magát. Nem volt szüksége semmire - ott volt a családja, a barátai. Án senki sem gondolta volna, hogy szíve közepén hatalmas űr van...

"Nyáron történt. Szép, meleg idő volt. A gyerekek felszabadultan játszottak az udvaron, a játszótéren, esetleg a tengerparton. Csak ő ült ott egyedül a parkban. A déli nap legmelegebb sugarai égették arcát meleg szellő fújdogált. Csak hallgatta a játszadozó gyerekek örömteli kacagását, az anyukák pletykálkodását, akik arról beszéltek, hogy bizony nekik van a legjobb és legszebb gyerekeik.

Aztán hatalmas robajjal a szemben lévő mozi ajtaja kinyílt, és három fiú jött ki rajta. Átlagos emberek voltak, nem voltál nálunk se többek, se kevesebbek.

A lány a srácok felé nézett, akik éppen röhögtek valami nagy poénon. Követte a szemével őket, amíg elég közel nem értek ahhoz, hogy kiszúrják őt.

Az egyik fiú -  a fekete hajú - észrevette és belenézett a lány szemébe. A lány gyorsan elfordult, és a szívére tette a kezét.

Még sosem érzett ehhez foghatót. Egyszeriben elfogta a vágy, hgoy azzal a fekete hajúval lehessen, pedig még a nevét sem tudta. Megijedt, aztán gyorsan felállt majd elszaladt.

A srác megint oda nézett, ahol a lány üldögélt magányosan - ám a lánynak nyoma sem volt.

Másnap a lány azzal a reménnyel ment a parkba, hnogy megint láthatja a fekete hajút, aki annyira, de annyira hiányzott már neki! De a srácok nem votlak ott. Másnap sem, s harmadnap sem.

A lány megint visszatért a szürke hétköznapjaihoz, nem volt miért ott lennie a nyaralójukban. Mindennap ugyanaz - a napok, hetek egybefolytak.