Zuhanok. Úgy éreztem magam, mint aki zuhan. Egy nagy szikláról le a sötétségbe. Ahol nem látni semmit. Bár tudtam, hogy csak aludtam, mégis, más volt.
Úgy döntöttem elég aludnom... Felkelek. Most azért is.

Sophie: Hmmm... Hol vagyok?!

Sophie: Virágok? Csak nem nekem?! O.O

Sophie: Molly? Mit keres itt Molly?! [...] MOLLY!

Molly: Ha?... Sophie! Jézusom, felébredtél!
Sophie: Persze, hogy fel. Nem haltam megO___o.
Molly: Szólnom kell anyuéknak!

Molly: Maradj itt! Mindjárt jövök.

HÁt persze, hova is mehetnék egy kórházban. De mégis hogyan kerültem ide...?! Ki hozott el? Mi történt? Arra emlékszek, hogy láttam, hogy a banya még mindig él... De utána? Teljesen kiesett minden. Valszeg elájultam. Csúcs.

Nina: Kicsim! Jaj kicsim, olyan jó, mhogy élsz! Istenem...
Sophie: Miért...
Nina: Hogy képzelted, hogy egyedül bemászkálsz a mocsárba?? Csak úgy egyedül...

Jack: Drágám, nyugodj meg.
Nina: De hát Jack! Ha nem lett volna Oliver a közelben, akkor a lányunk már nem élne! Hogy hogy nyugodjak meg?!

Sophie: Oliver? Ő hol van? Nincsen semmi baja?
Nina: Nincs semmi. Teljesen jól van.
Jack: Azt hiszem költöznek az anyjával. Most pakolják a bútorokat.
Sophie: De nem mehet el! Miért?
Hannah: Túl sok minden történt Oliverrel, az anyja szerint.

Sophie: Hannah?
Hannah: Az anyja azt mondta, "tovább kell lépnie". Nem tudom, mire értette...
Sophie: Akkor most elmennek? 
Molly: El. Úgy tudjuk, vissza se jönnek.

Sophie: de nem mehet el! Ő mentett meg...
Hannah: Sajnálom. tudom mennyire kedvelted.
Sophie: De én...
Nina: Sophie, ennyi mára elég lesz., Feküdj vissza.
Sophie: De nem akarok! Oliverhez kell menjek...
Jack: Majd felhívod. De most feküdj vissza.

Sophie: Jólvan...
Hannah: Örülök, hogy nincs semmi bajod...
Sophie: Köszönöm, Hannah.

Pár nap múlva...

Pár hónapja a napjaim átlagosak voltak, mint a többi átlagos tinédzsernek. Azonban Anne halála után megváltozott. Csak még én nem vettem észre. Hála magamnak, elvesztettem végleg egy legjobb barátot, és egy másiknak a bizalmát. De szereztem egy életre való tapasztalatot és egy srácot, aki annyira tök furcsa és rejtélyes. Megfejthetetlen könyv lett számomra.

A víz csendes és békés. de ha jön egy nagyobb áradat, hullám, teljesen felkavarja a kedélyeket. Belefulladni igazi mámor, egyenlő a boldogsággal. Én mégsem ugrottam, amikor okom volt rá. Nem tudom, miért nem tettem meg. Talán a szeretteimet nem akartam egyedül hagyni. Megállítottam azt a valamit, és ezzel megmentettem mindenkit, de főleg magamat. Többé nem fog engem megölni, mielőtt beteljesedne az egész életem.

Ismerős alakot láttam. Akiről azt hittem, már régen nincs Twinbrook-ban. Ez az alak megmentette az életemet. Kockáztatta miattam a saját életét is. Hogy miért, azt talán sosem tudom meg. De képes lett volna meghalni.
Csak értem.

Sophie: azt hittem, már elmentél. Elköszönni se volt lehetőségem.
Oliver: Meggondoltam magam. Nem tudok elmenni. Pedig tényleg jobb lenne...

Sophie: Örülök hogy ittmaradtál.
oliver: Én is... Hidd el.

Az este nyomot hagyott az arcán. Egy véres karmolást, ami lehet hogy sose fog elmúlni. Nem is emlékszem, hogy megsérültünk volna. De akkor ezek szerint igen.

Sophie: Olyan szép. Örökké eltudnám nézni.
Oliver: Örülök, hogy végül bíztál bennem. Nem is tudom, mi lett volna ha...
Sophie: erre ne is gondolj. Én azt köszönöm, hogy megmentettél tőle. Csak egy hajszálnyira volt attól...
Oliver: Te se gondolj erre.
Sophie: Túl éltük.
Oliver: Igen. Nem gondoltam volna..

Sophie: Akkor most ittmaradsz? Végleg?
Oliver: Igen. Veled.

-THE END-