R�gt�n felriadtam, tudtam, hogy valami nagy baj van. �s �n nem tudok semmit se tenni. De tal�n ha el�g gyors vagyok...

Leszaladtam ap��khoz a 2. emeletre.

Sophie: Apa!! Anya!! Keljetek... Miles!
Jack: Hmm? Mi van, kisl�nyom?
Sophie: Miles!
Jack: Mi van vele?
Nina: Hagyjad, dr�g�m, keveset aludt...
Sophie: Apa, Miles bajban van! Seg�ts!

�s ezzel lerohantam a h�zunk el�... �s valami olyan t�rult a szemem el�, amir�l nem hittem, hogy valaha is megt�rt�nhet...

Miles haldoklott. A h�zunk el�tt. El�ttem. �s �n nem tudtam megmozdulni, �gy �lltam ott, mint a c�vek. Csak �lltam, �s v�gign�ztem, ahogy Miles meghal.
R�ngat�zott egy ideig... Majd v�gleg elernyedt a teste, amely t�bb� nem �lelhet �t; engem.

Sokkot kaptam, nem is kicsit. eg�sz napokat v�gigaludtam, j� volt, ha 2 �r�t nem fek�dtem az �gyamba.

Olyankor viszont se nem ettem, se nem ittam. N�ha �gy �reztem, nem is l�legzem �s a sz�vem se ver a mellkasomban. Mindig kimentem a h�zunk mellett elhalad� Twinbrook-i foly� partj�ra, �s csak n�ztem a vizet. Vajon miylen lehetne belefulladni? Hagyni, hogy mag�val sodorjon?

Olyan cs�ndes, olyan b�k�s... Sehol egy hull�m, nagyobb �radat. Ugrani akarok. Had kezdjek �j �letet valamerre, ahol senki se hisz gyilkosnak. �s senki se ismer, senki se tudja a m�ltam. Miken mentem kereszt�l...

Nem. Nem okozhatok csal�d�st. Nem hagyhatom cserben a szeretteimet pont most. Sz�ks�g�k van r�m, �s a legfontosabb az, hogy nekem is sz�ks�gem van a szeretet�kre, meg�rt�s�kre. De Miles elment, nincs t�bb� - ezt nem tudtam elfogadni. 
�s hogy az eg�szr�l �n tehetek.

A temet�s napja...

 A temet�s v�g�n ottmaradtam �n, egyed�l. Tal�n Miles most boldogabb, mint volt, hisz most m�r �r�kre b�k�ben nyugodhat az apj�val �s k�t b�tyj�val egy�tt. A mennyben. Ott fent.
El�re meg volt neki csin�lva a hely, de senki se gondolt r�, hogy iylen hamar sz�ks�g lesz r�. M�t most nagyon hi�nyzott. 

Csak tudn�m, mi oka volt elmenni a h�zhoz, hogy azt�n meg�lesse mag�t... Mi�rt tette ezt? Tudta, hogy biztosan meghal, ha ak�r csak a k�zel�be is megy annak a h�znak. Az egy �tok!
Most mihez kezdjek n�lk�le...?! Akkora hatalmas �rt hordok a sz�vem k�zep�n, hogy az hihetetlen.
Elfog -e m�lni valaha?

Hannah: Jaj, Sophie...
Sophie: Hannah! Hannah... :'(
Hannah: Nyugodj meg, Soph... Minden jobb lesz id�vel.

Sophie: Nem, nem lesz jobb! H�t nem �rted... Miles miattunk halt meg! �rt�nk...
Hannah: Nem, Sophie, nem �rt�nk. �rted. T�ged akart megv�deni.
Sophie: Akkor most m�r elhiszed? Az �lmaimat, �s hogy a h�zban...
Hannah: Igen, el. Elhiszem neked. De �rtsd meg... Miles nem j�n vissza t�bb�. M�g �rted se. �r�kre elment.
Sophie: Nem. Nem mehetett el �r�kre! Ez nem v�gz�dhet �gy! Vissza fog j�nni... Vagy ha nem, akkor �n megyek hozz�!

Ezzel elfutottam. M�g el tudtam kapni, amint Hannah azt mondja hogy:

Hannah: Miles... Mi�rt tetted ezt Sophie-val?! Szeret t�ged! Te is szeretted! Mi�rt tetted...?

Hannah nem �rt semmit. Nem tudja, nem �rti mi folyik itt. Ez t�bb, mint sima gyilkol�s. Az a valami el�sz�r a szeretteimet �li meg, �s csak a v�g�n j�v�k �n. Gyilkol�sra f�j a foga. M�r 180 �ve.

[ Fontos: Mikor k�sz lettem a sztorim fel�vel, a simsem beragadt, az emberek elt�ntek, �s k�nytelen voltam egy m�sik h�zba k�lt�ztetni �ket! ]