Rita: Na, te fogod kimosni a ruhákat. Menj be a fürdőszobákba és a hálószobákba*.* Én pedig csinálom a többit.
Sandra: Rendben.:'D
Rita: És ne feledd: ne érj semmihez!
Sandra: Okéoké. -_-

Rita: Hogy nem tudnak ezek elpakolni néhány kis tányért a mosogatóba... Höhh. Reméelm Sandra tényleg nem nyúl semmihez, mert akkor az én fejem veszik le. :S

Sandra: Azta... Anika még csak 10 éves, de mekkora szobája van!

Sandra: Hihetetlen, mennyire elkényeztetik. :O

Ha nekem ekkora szobám lenne, a felét biztosan másoknak adnám, aki jobban rászorul a segítségre. :S És ez a kép is miylen durva már...

Mosás után a kertben...

Sandra: Ezek a szemét gazok! Nem igaz, h nem akarnak kijönni... Áááh. -.-"

Sandra: Jaj a hátam... anya, végeztem!
Rita: Rendben kicsim. Köszönöm! =D
Sandra: Anikának durva egy szobája van.
Rita: Igen. Kevinébe voltál?
Sandra: Be volt zárva. Miért?
Rita: Neki van a legkisebb szobája az egész birtokon. :S A pincénél is kisebb.
Sandra: Szegény...

Rá pár hétre bekövetkezett a számomra lehetetlen. De mégis lehetséges volt. Anyám haldoklott, és senki nem volt ott, hogy meggyógyítsa, esetleg kórházba vigye. Az Úrnő és a férje nem tettek semmit, a többieknek nem szólhattam...

Sandra: Anya... Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Csak nyugi...
Rita: Nem.. nem lesz... Mert már itt van. Kicsim... ülj le!
Sandra: Máris.

Rita: Add oda azt a levelet... Judith-nak, ami az ...asztalon van. Azt akarom... te ne olvass bele... Csak add oda neki...
Sandra: Rendben, odaadom... :'(

Rita: Szeretlek kicsim...

Ezek voltak az utolsó szavai... Aztán meghalt, olyan hirtelen, mint mikor a gyertya lángja sem ég már. Tudtam, el kellett fogadnom hogy anya meghalt, és oda kellett adnom a levelet Judithnak.

Kiváncsi voltam, mi van abban a levélben, mégse nyitottam fel. Azt tettem, amit anya kért; odaadtam.